Nagyítható rádióamatőr világtérkép
SWS terjedési előrejelzés bárhonnan
2023. szeptember 1.
OK2WX Vlad a demokratikus Kongóból, Kasangulu-ból dolgozik 9Q2WX hívójellel, szeptember 8-ig.
Az elektromos energiát ott egy helyi kis vízerőmű szolgáltatja és ha nincs elég víz, akkor agregátorról megy a technika. Ezek miatt gyakran kell reszetelni a rádiókat és a végfokokat. (Lásd: qrz.com)
Amikor minden rendben van könnyen elérhető. Ma délelőtt pár perc alatt sikerült összeköttetést létesíteni. Az MSHV kommunikációs szoftvert alkalmazza és bátran használja mind a hat csatornát.
Köszönettel tartozom a riasztásért HA7EG Gyurinak, akinek tíz perccel előttem volt QSO-ja Vladdal.
NN
2023. augusztus 28.
Emlékek az archívumból:
https://ha5mrc.bme.hu/DXped/dxped-hun.html
2023. augusztus 25.
Fontos tudnunk hogy a Penhryn atollon mikor kel és nyugszik a Nap!
Mint ismeretes a Z (zulu) a világidő jele. A közép európai nyári időszámítás (CEST) szerint tehát ott a napkelte (sunrise SR) a mi időnk szerint 18:37 és a napnyugta (sunset SS)06:31 !
A magyar találmány: antenna a tengerben
A csapat munkafrekvenciái:
A munkafrekvencia azt jelenti, hogy azon csak az E51D ad és vesz, minden más tevékenység DQRM-nek minősül, különösen amikor az FT8 munkafrekvencián, a DX-et hívó állomások közé beáll valaki és CQ-t ad, ill. a DX-et hívó állomások valamelyikével összeköttetést kezdeményez!
Az olyasmi nagyfokú tájékozatlanságra, rosszindulatra vall. Úgy tűnik sokan azt gondolják, hogy egy DX erősen frekventált munkafrekvenciája egy újabb 3 kHz-es FT8 sáv!
A RIB (Radio In Box) partraszálló jármű használata remélhetőleg elterjed, lesznek követői.
https://clublog.org/charts/?c=E51D#r
NN
2023. augusztus 24.
Még több dolgot fognak telepíteni -írta HA7RY Tomi ma délelőtt.
Mindig örülnek a HA hívásoknak.
Már volt összeköttetésünk az E51D-vel.
Az alábbi összeköttetés mutatja, hogy az E51D operátorok törekszenek a komplett összeköttetések létrehozására ezért ha kell, riportot többször is adnak. Én háromszor is kaptam. Mesteri a kommunikációs program beállítása.
NN
2023. augusztus 18.
"Az E51D augusztus 19. és szeptember 10. között a Cook-szigetek északi részén, a Penhryn Atollról, a BI11-es QTH-négyszögből fog dolgozni. Az aktivált sávok a 160-10m és a 6m lesznek. Az üzemmódok CW, SSB és FT8 (F/H). A korábbi RIB aktiválásokhoz hasonlóan számos helyi és távoli operátor lesz jelen. A helyi operátorok HA7RY, KN4EEI, HA5YG és AA7JV lesznek. A távoli operátorok később kerülnek bejelentésre. Bár a szezonon kívül, igyekszünk majd 160 méteren dolgozni."
-írja AA7JV a Cook szigetekről.
HA7RY ma reggel személyes üzenetet is küldött nekem a Messengeren, tudatva a felmentő sereg /HA7RY és HA5YG) várható érkezését.
"Holnap erunk oda. BoraBora-tol kover 3 nap hajozas. 19-en valoszinu megszolalunk. E51D"
Tomi feltehetően kielégíti a CW összeköttetésekre vágyók igényeit.
A csapat és a RIB nevű partraszálló jármű révén az AA7JV jóvoltából létrejött expedíció és partraszállási sorozat több ritka DXCC települési helyen, valószínűleg bekerül a leghíresebb expedíciósok körébe!
E51D települési helye a Penrhyn atoll, Northern Cook Islands, OC
https://en.wikipedia.org/wiki/Penrhyn_atoll
2023. augusztus 14.
A felső rövidhullámú sávok a legtöbbször alkalmasak nagytávolságú összeköttetések létrehozására. HA5KA logkivonata:
2023. augusztus 3.
Nem távoli de annál ritkább alkalmak, amikor a máltai lovagrend rádióamatőr állomása megjelenik a sávokban. Az idén is dolgoztak 160 m-től 6 m-ig, minden sávon.
Egy népes csapat alkotta az operátor gárdát:
José Fernando, EA5C
Yevgen, EA5EL
Raul, EA5KA
Javier, EA5KM
Antonio, EA5RM (team leader)
Angel, EA5Z
Arturo, EA7KE
Manuel, EA7R
Jose Ramon, EA7X
Gerard, F2JD
Simone, IK5RUN
Fabrizio, IN3ZNR
Nicola, IU0NIC
Giorgio, IZ4AKS
Junichi, JH4RHF
Dmitry, RA9USU
NN
2023. július 14.
A közhiedelemmel szemben az alsó sávokon is van élet a nyári hónapokban csak figyelni kell a DX útvonalakat, meg kellenek a jó antennák és ami még vele jár.
NN
2023 július 9.
Mindannyiunk nagy örömére a 9Q1AA és 9Q1ZZ hívójelű csapat a Kongói Köztársaságból (Korábban Kinshasa Congo, Zaire) dolgozik 2023 július 18-ig.
Az előbbi távírón és SSB adásmóddal aktív, míg a 9Q1ZZ FT8/F-H módban található meg a sávokon.
A csapat tagjai: IV3ZXQ, Maurizio; I2PJA, Tony; I2YSB, Silvano; IK2CKR, Angelo; IK2HKT, Stefano; I1FQH, Franco; and I1HJT, Alfeo.
A másik Congo-ból a tavasszal egy cseh expedíció dolgozott TN8K hívójellel. Lásd: térkép!
Az olaszok a logjukat ide töltik fel:
http://win.i2ysb.com/logonline/
HA7EG-nek már öt sávon van összeköttetése 9Q1ZZ-vel.
Nekem a fenti összeköttetés ATNO (All Time New One), azaz még nem volt összeköttetésem a 9Q hívójel-körzettel.
NN
2023. július 2.
Már régóta rendszeresen úton van egy jórészt orosz expedíció, amelyik már több új oszágot megjárt és sikerült velük több összeköttetés mert jó és ügyes operátorok. Néhány hívójel ahonnan sokunknak biztosítottak lehetőséget új DXCC entitások megszerzésére: 3DA0RU 7P8RU TY0RU 5V7RU
Lásd pl.: https://www.youtube.com/watch?v=HX0YjkuxWmM
A 4W6RU (IOTA OC - 148)jelenleg Timor Leste QTH-ról dolgozik az RH sávokon, július 1.-14.-ig.
A csapat tagjai: R7AL, RU3UR, R6DTO.
OK8AU és R9LR rövidesen erősíteni fogja a csapatot.
NN
2023. június 29.
A mai nappal véget ér az ET3AA csapat expedíciója, ami június 19.-én kezdődött.
A hívójel az etióp szövetség az EARS központi állomásához tartozik.
A csapat tagjai: Ken K4ZW, Bob W9XY.
QSL via N2OO.
A társaság jobbára a felső sávon dolgozott, még 50 MHz-en is.
NN
2023. június 23.
Erősödik a szoláris fluxus! Még nagyobb szerepet kap a 28 MHz és nem lehetetlen, hogy F2 terjedési móddal is létrejönnek távoli összeköttetések 50 MHz-en.
A VP6A expedíció könnyebben elérhetővé vált.
NN
2023. június 14.
Gyűjtögetjük az összeköttetéseket a szimpatikus -ámde igen nehezen elérhető AA7JV - RIB expedícióval.
NN
2023. június 13.
Örömmel láttuk a hírt, hogy hazánkfia AA7JV ismét működteti a lassan elhíresülő RIB-et és két társával megint egy ritka DXCC entitással ajándékoznak meg bennünket.
NN
2023. június 10.
Néhányan rájöttek, hogy a 24 MHz a legjobban használható felső sáv rövidhullámon. Nem annyira zavaró az Es mint 28 MHz-en és este is van aktivitás.
HA5KA DX gyűjteménye:
2023. június 3.
A 3Z9DX Dom Grzyb nevével fémjelzett, merész terveket dédelgető (Pl.: Észak-Korea, Bouvet Island, stb.)lengyel csapat jelenleg a Csendes Óceán közepén található Central Kiribati területéről dolgozik T31TT hívójellel. 2016-ban már dolgoztak a Kiribatihoz tartozó Kanton Island-ről T31T hívójellel.
Egy pici hajóval járják az óceánt. Itt tárolnak ezernyi képet a kirándulásaikról:
https://www.flickr.com/photos/146138260@N04/albums
Van Facebook és qrz.com lapjuk is.
Az aktivitás első napjaiban már számosan elértük Magyarországról 2-3 sávon is.
Az eredményes magyar állomások listája Clublog leaderbord szerint:
NN
2023. június 2.
Néhány DX a felső sávokon HA5KA logjából:
2023. június 1.
Egy korábbi bejegyzés:
Levél a távolból
"I must say that I'm getting awfully tired of the bashing of a fine operating mode that requires a lot more operator sophistication than those who have never used it assume. I'm a pretty good CW op (starting in 1955), but I also concentrate on station building, understanding propagation, and the other aspects that contribute to a successful QSO. Ragchewing bores me to tears.
There are good reasons for the degree of automation that WSJT-X provides for modes with short turnaround times. But a successful QSO includes knowing where to point the antenna, when to be working what distant QTH, knowing when propagation can make it possible, picking an operating frequency within the waterfall. My computer didn't make the QSO -- me, my radio, and my antennas made the QSO!
I mostly use WSJT modes for QSOs I can't make another way -- mostly 6M and 160M, mostly E-skip, meteor scatter, and some tropo. About two months ago, I managed a QSO with 5A1AL in Libya running barefoot with a compromise antenna; my neighbor W6GJB and I had been chasing him for three years. Libya is TOUGH from the west coast of the US. I think we worked him on 17M or 20M.
I chase grids on 6M (only), and have found both JT65 and FT8 a huge help. There are thousands of SSB ops living in rare grids who never learned CW, but they can run FT8 and give me a QSO with 20 dB better noise immunity than SSB!
And there's another HUGE issue -- most of us are surrounded by homes, each of which, including our own, are filled with noise sources that cover all but the strongest signals. K1JT's modes have given hams with these limitations a chance to do ham radio.
I'm a genuine old fart, first licensed in 1955. I try to learn something new every day, and in the spirit of ham radio, try to share what I've learned with others. I suggest that the bashers adopt these objectives.
73, Jim K9YC"
"Meg kell mondanom, hogy kezdek szörnyen belefáradni egy olyan finom működési mód pocskondiázásába, amely sokkal több kezelői kifinomultságot igényel, mint azt azok feltételezik, akik még soha nem használták. Elég jó CW operátor vagyok (1955-ben kezdtem), de az állomásépítésre, a terjedés megértésére és az egyéb szempontokra is koncentrálok, amelyek hozzájárulnak egy sikeres QSO-hoz. A rongyrágás engem halálra untat.
A WSJT-X által a rövid átfutási idejű üzemmódok esetében biztosított automatizáltsági foknak jó oka van. De a sikeres QSO-hoz hozzátartozik, hogy tudjuk, hova kell irányítani az antennát, mikor milyen távoli QTH-n kell dolgozni, hogy tudjuk, mikor teszi lehetővé a terjedés, hogy a vízesésen belüli működési frekvenciát válasszunk. Nem a számítógépem csinálta a QSO-t -- én, a rádióm és az antennáim csinálták a QSO-t!
Leginkább WSJT módokat használok olyan QSO-khoz, amelyeket másképp nem tudok elérni -- főleg 6M és 160M, főleg E-skip, meteorszórás és néhány tropo. Körülbelül két hónappal ezelőtt sikerült egy QSO az 5A1AL-lal Líbiában alaprádióval, kompromisszumos antennával. A szomszédommal, W6GJB-vel már három éve üldöztük őt. Líbia az USA nyugati partjáról Kemény. Azt hiszem, 17M-en vagy 20M-en dolgoztunk vele.
Én (csak) 6M-en üldözöm a WWL négyaszögeket, és mind a JT65, mind az FT8 nagy segítségnek bizonyult. Ezernyi SSB-operátor él ritka hálózatokban, akik soha nem tanultak meg CW-t, de tudnak FT8-at futtatni, és 20 dB-lel jobb zajvédelemmel adnak nekem egy QSO-t, mint SSB-n!
És van egy másik hatalmas probléma -- a legtöbbünket otthonok vesznek körül, amelyek mindegyike, beleértve a sajátunkat is, tele van zajforrásokkal, amelyek a legerősebb jelek kivételével mindent elfednek. K1JT módjai lehetőséget adtak az ilyen korlátozásokkal rendelkező amatőröknek a rádiózáshoz.
Én egy igazi vén szivar vagyok, először 1955-ben kaptam engedélyt. Igyekszem minden nap tanulni valami újat, és a rádióamatőrködés szellemében igyekszem megosztani másokkal, amit tanultam. Javaslom, hogy a digitális adásmódok ellenzői fogadják el ezeket a célokat.
73, Jim K9YC
2023. május 28.
Giorgio, IU5HWS, ismét QRV a 40 - 10m sávokon (SSB and FT8) mint 5UA99WS. QTH Niamey, Niger. Aktivitás: May 1 - June 15, 2023.
Sokat küzd a technikával és az áramkimaradások miatt.
Mindennek ellenére nehézségek nélkül el tudtuk érni.
Giorgio nem sajnálja az RR73-at. HI
NN
2023. május 23.
Népes norvég csapat látogatott el Market Reef-re, ami az Aland szigetek közelében van.
A csapat tagjai a DX-cluster szerint:
A weblapjuk: https://oj0.no/
160 m -től 4 m-ig minden sávon megfordultak már eddig is. Remélhetőleg ottmaradnak és részt vesznek a hétvégi CW versenyben. Némelyikük lehagyja az OJ0 prefixet ha muszály -mint pl. LA3WAA-nak -aki emellett az MSHV szoftvert használta.
HA7EG összeköttetései:
NN
2023. május 15.
A Palau szigetek elérése volt a mai cél. A hír:
JH6HZH (as T88HZ) and JA6EGL (as T88SM) will be active from the VIP Guest Hotel, Koror, Palau during May 12-18, 2023. QRV on 160-10m; CW, SSB & DIGI.
A helyszín:
Az összeköttetések:
Az T88HZ ma az MSHV szoftvert használta a digi összeköttetésekhez.
NN
2023. május 2.
Spratley Islands DXpedition 2023. április 30 - május 9.
Operatorok: DU1XX (AE6DG), Michael, DU3JA, Jong, 4F1OZ, Ed and 4F2KWT, Gil.
Tervezett sávok: 160 - 6m CW, SSB és FT8.
QSL via IZ8CCW, LOTW, ClubLog OQRS.
https://www.mdxc.support/dx0ne/
Antennák: 160m/80m K5WZ Dual Resonance Horse Fence Antenna, SVDA- antennák 20-10M. Rádiók: 1 x YAESU 991A, ICOM 756 Pro III.
Az MSHV szoftverrel dolgoznak FT8 módban.
Pilot station: Nic, DU1NA dx0ne.pagasa@gmail.com
A munkafrekvenciák -AHOL NINCS HELYE CQ-NAK ÉS A DX-EN KÍVÜL MÁS ÁLLOMÁS HÍVÁSÁNAK:
Ma este 20 m-en sikerült az első összeköttetés:
Néhány perccel ezután HA7EG is begyűjtötte az új trófeát. Holnap reggel remélhetőleg a honlapjukon és a Clublog expedíció listájában láthatjuk az első összeköttetéseket Magyarországról.
NN
2023. április 25.
Rengeted a szép DX és nagy az aktivitás a felső sávokban. Figyelemre méltó az RTTY QSO is. HA5KA újabb logkivonata:
2023. április 22.
Hagyományosan úgy tartjuk, hogy a 14 Mhz-es sáv a rádióamatőrök nagy útja. Viszonylag könnyedén érhetők el más kontinensek, mostanában már éjjel is nyitva van a sáv és nagy távolságok hidalhatók át.
HA7EG pillanatképe ma éjjel kettőkor készült, amikor egyetlen digi periódusban éppen 50 állomást dekódolt a kommunikációs szoftver és a JTAlertX segédszoftver -VK3AMA jóvoltából.
NN
2023. április 19.
Mostanában DX-bőség van a felső sávokon. HA5KA Zoli legfrissebb logkivonata:
2023. április 18.
2023. április 17.
A HA5KA Zolitól kapott logkivonatok mutatják az FT4 adásmód növekvő népszerűségét.
2023. április 16.
Ma a legtöbben a Laccadive Islands egyik szigetére a Kavaratti szigetre települt VU7W hívójelű állomást hajszoltuk. Az expedíció Yuris YL2GM szervező munkáját dícséri. Segítői VU2CDP és VU2CPL, valamint az XYL és az otthoniak: YL2KA, YL2GN és YL2VW, valamint Kaspars Petersons koordinátor.
https://www.lral.lv/vu7w/index.html
A szerencsésebbeknek ma már megszületett az első összeköttetése.
NN
2023. április 12.
Megjelent az első hívójel South Cook Islandről!
NN
2023. április 11.
Örvendetes, hogy a közelmúltban több állomás érhető el Afrikából. Pár nappal ezelőtt 9G4X vonzotta a hívókat, ma 9G5AF.
A legizgalmasabb a Csendes-óceán térsége, ahol egymást érik az expedíciók. Éppen ott van egy lengyel páros Raratonga szigetén E51CIK és E51WEG hívójelekkel, VK9DX és VK9NT Norfolk Islandről és mostanában szólalt meg a T30UN Tarawa Island, Kiribati QTHról, ahonnan a lengyel Rebel Group dolgozik 3Z9DX részvételével.
Néhány magyar állomás máris sikeresen váltott riportot a Tarawa szigeti lengyelekkel:
NN
2023. április 10.
Húsvéti DX-ek:
2023. április 4.
Lehet szép összeköttertéseket csinálni az alsó sávokon is!HA7EG Gyuri ma reggeli QSO-i:
2023. március 29.
Újabb logkivonat HA5KA Zolitól. Kedveli az FT4 lehetőségeket 28180 és 21140 kHz-en.
2023. március 28.
Ma jórészt egy nagyon szimpatikus ír expedícióra figyeltünk.Egy 11 fős operátor csoport Antigua és Barbuda szigetére települt ki a CQ WPX SSB Contest alkalmából, de a verseny után sem hagyták el a QTH-t. Látványos blog mutatja a helyszínt.
Ma estefelé már a 14 MHz-es sávban is dolgoztak. HA2SK, HA7EG és jómagam is el tudtuk csípni az állomást ott is.
NN
2023. március 24.
A következő expedíció a Kanada Nova Scotia provinciájában található, rendkívül szeles Sable Island-re települt és már harmadik napja dolgozik. Fokozott türelem kell az összeköttetésekhez.
https://t-rexsoftware.com/cy0s/index.htm
NN
2023. március 20.
Tegnap 19 órakor kezdett működni Ruandából egy orosz expedíció. A saját mai tapaszataltaink szerint 40 - 10 m-ig már minden sávon dolgoznak.
SV1CNS ma 14:37-kor 6 m-en észlelte őket.
A Clublogon live stream is mutatja az összeköttetéseiket.
A webhelyük https://9x5ru.org/en/news/
NN
2023. március 18.
HA5KA Zoli mai összeköttetései 28180 kHz-en FT4 adásmóddal.
2023. március 13.
A mai DX:
NN
2023. március 12.
Ilyen DX-ek is elérhetők FT4 adásmóddal:
28180 kHz
2023. március 6.
Ki korán kel aranyat lel! A St. Vincent szigetre települt expedíció J8NY állomását el lehetett csípni 160 méteren!
NN
2023. március 5.
A C5C expedíciós állomás. 18 MHz-en első hívásra megvolt az ök! A képernyő mentésen jól látható HOGYAN MŰKÖDIK AZ MSHV!
LZ2HV Christo kommunikációs programja minden további beállítás nélkül használható mind szimplex, mind duplex összeköttetésekhez, AKKOR IS HA AZ ELLENÁLLOMÁS F/H MÓDBAN DOLGOZIK!
Christo-nak más is van a tarsolyában!
Ötperces QSO:
NN
2023. március 4.
Akinek eddig elkerülte a figyelmét a lehetőség, annak érdemes kihasználni az FT4 frekvenciákon kínálkozó DX alkalmakat!
HA5KA mai összeköttetései 28 MHz-en:
Az FT4 frekvenciák
NN
2023. március 1.
NN
2023. február 27.
Dolgozik a cseh-szlovák DX expedíció a 3B7M hívójellel St. Brandon szigetről. Sokaknak az összeköttetés ATNO! (All Tome New One)
Utána következett egy felejthetetlen mágneses vihar, blackout, rádió aurora és északi fény -ami még a Duna-kanyarból, Prédikálószékről is látható volt.
NN
2023. február 20.
Most Gambia következik!
https://www.dx-world.net/c5c-the-gambia/
NN
2023. február 19.
A több hetes kínlódásunkat a ritka Crozet Island-re a valamilyen fortély révén kijutott Thierry FT8WW (QRP & NO antenna) elérése érdekében ma végre siker koronázta.
A fő tanulság: Ha nincs elegendően nagy teljesítmény és nyereséges iránysugárzó, a terjedés még mindig segíthet!
NN
2023. február 15.
OK2WX burundi expedíciója kitartóan dolgozik. Vlad főleg távírózik de Elvirának (9U5R) sem idegen a CW. FT8-on több sávon is elcsípték a magyar állomások.
NN
2023. február 13.
A jó hír, hogy a harmadik legkeresettebb szigetről FT8WW újra dolgozik rövidhullámon is. A rossz hír, hogy második legkeresettebb DXCC helyről már hazafelé halad a Marama nevű kis vitorlás hajó.
Vajon két fél QSO megér egyet? Azaz ha a Bouvet Islandről nem jött az RR73, akkor még sikerülhet egy QSO Crozet Island-del.
NN
2023. február 8.
Amíg a megszámlálhatalanul sok ügyetlen, irigy és rosszindulatú, magát rádióamatőrnek mondó egyén a Bouvet Island-re települt, alig hallható 3Y0J állomást zavarja a forgalmazásban, addig más, normálisan elérhető DX-expedíciók is dolgoznak.
A második kudarc Bouvet Island bevételével, hogy a tervezett 200.000 QSO helyett jó ha 20.000 lesz! Ez a következménye annak, ha egy DXpedíció állomás nem jól hallható - ha hallható egyáltalán - és nem a megszokott sebességgel adja a riportokat, azaz bizonyos ok miatt nem sikeres. Gone with the wind, ahogyan az FT8WW-vel is történt. Ami szomorú, hogy ez a két DXCC entitás nagyon ritka.
Vlad, OK2WX expedíciója Burundiba sokaknak "AllTime New One"-nak bizonyult.
HA7EG felfedezése egy szerény antarktiszi állomás, az LU1ZV az argentin Esperanza Base-ről:
NN
2023. február 2.
A nagy Bouvet Island expedíció településére való várakozás közben is van üldözhető DX állomás bőven -legelsőbb egy litván barátunk YL2GM Yuris jóvoltából, aki egy Volkswagen Golffal vágott neki Lesotho hepe-hupás útjainak és pár napja a 7P8WW hívójellel dolgozik.
HA7EG, HA2SK és HA6NN már számos összeköttetést létesített Lesothoval.
A magyar összevont leaderboard nem érhető el. A klubok köött van a MRASZ rangsora:
NN
2023. január 24.
Január az expedíciók hónapja volt. Minden DX vadász bőségesen megtöltötte a logot a rendkívül sikeres TN8K cseh expedícióval való összeköttetésekkel.
Most a már a Bouvet sziget felé úton lévő Marama hajó útját kíséri figyelemmel mindenki.
Mindezek mellett feltűnnek távoli DX-állomások, mint pl. a VK9DX Norfolk Islandről. Az előző órákban láttuk örülni HA7EG-t és HA2SK-t a 10 m -en létesített összeköttetésnek.
NN
2023. január 3.
HA5KA Zoli legújabb DX-összeköttetései:
2023. január 1.
Noha az FT4 adásmód kevéssé népszerű, mégis szép eredménnyel kecsegtet ha 21040 vagy 28180 kHz-en hívogatjuk a DX állomásokat.
NN
2022. december 30.
Frissítés december 30, 2022:
Túl sok állomás hívja Thierry-t FT8-ban a rossz periódusban.
Olvassa el az FT8 program kézikönyvét!
Pontosítás a klaszterekkel és a közösségi hálózatokkal kapcsolatban.
Thierry iránti tiszteletből, bátorságából és kitartásából a megjelent becsmérlő vagy akár gyűlölködő megjegyzések elfogadhatatlanok, a szerzők felismerik egymást. Másrészt nagyon hálás a köszönetért és a bátorításért a sok OM-nek, akik szintén fel fogják ismerni magukat. Neki is szüksége van pihenésre, étkezésre, és időt kell szánnia, ha az időjárás engedi, hogy befejezze és tökéletesítse az installációját.
A telepítés a bázison kitartóan történik, nagy köszönet a bázis logisztikai csapatának értékes segítségéért, és a szeszélyes időjárás szerint, amely gyakran felborítja az előzetes ütemtervet.
A berendezések szintjén:
A Levy nagyon kielégítő eredményeket ad, de folyamatos figyelmet igényel, a heves szelek hajlamosak meglazítani a burkolatokat.
Még mindig a szélnek köszönhetően a QO-100 tányér telepítése fáradságos volt, és a beállítások az intenzív hideg ellenére folyamatban vannak. Az időjárás-előrejelzés több napra több mint 100 km/h-s szelet jelez, és Thierry drukkol, hogy az antenna a szigeten maradjon!
Az időjárási viszonyoktól függően hamarosan telepítik a függőlegeset.
2022.december 25.
Karácsonyi ausztrál dömping délelőtt 28 MHz-en a szürke vonal mentén. Az antarktiszi német kutatóállomáson is vették az adásom.
A rádió IC-7300, az antenna rotary dipól.
NN
2022. december 22.
https://www.dx-world.net/the-free-dx-world-weekly-bulletin-488/
https://www.dx-world.net/wp-content/uploads/2022/12/DX_488.pdf
2022. december 16.
A hazautazás előtt a bangladesi rádiósok egyike a saját hívójelét is hallatta, főleg 160 m-en.
2022. december 13.
A mai célpont H44SHD Uepi Island New Georgia Islands
NN
2022. december 11.
Számos támogató segítségével tegnap kezdte meg a működését Bangladeshből egy helyi rádióamatőrökből álló csapat. Máris elérhetők a rövidhullámú sávokban. Rövidesen a QO-100 műholdon is megjelennek.
https://www.dx-world.net/s21dx-dal-char-island-as-140/
NN
2022. december 8.
Eddig ritka vendégek voltunk 28 MHz-en. Érdemes figyelni a sávot -különös tekintettel a hétvégén megrendezésre kerülő ARRL 10 m DX Contest-re. Ma délután a 28180 kHz-en még sötétedés után is számos távoli állomással lehetett dolgozni FT4 adásmóddal!
A nyugodtabb geomágneses térnek köszönhetően Alaszka is könnyebben elérhető!
NN
2022. november 28.
Hajnali DX-vadászat 10 MHz-en:
A DX-vadászat folytatódik -csakis 10 MHz-en!
NN
2022. november 25.
Ma a Madagaszkár szigetére kitelepült német csapat tagjainak az elérése volt a cél.
Az első reggeli QSO-t HA7EG csinálta 14090 kHz-en.
Utána 21 MHz következett.
A német csapat egyik tagja az 5R8MM hívójellel magyar.
Újabb összeköttetések jöttek létre a nap folyamán HA6NN QTH-ján is 5R8MM-el és 5R8WG-vel, az MSHV szoftver legújabb verziójának a segítségével, ami minden különösebb beállítás nélkül hibátlanul adja és veszi az F/H szekvenciát.
NN
2022. november 13.
Különleges világnap volt! Sorban csináltuk a DX összeköttetéseket a működő expedíciókkal és más távoli állomásokkal.
Kiemelkedő siker HA7EG QSO-ja VK5PW-vel 160 méteren. Peternek ez új DXCC entitás, várja a nyugtázást az LoTW-n.
Már előtte feltűnt a Közép-afrikai Köztársaság Bengui nevű fővárosából TL8ZZ hívójellel dolgozó olasz csapat tevékenysége.
A csapat tajai: I2PJA, I2YSB, I1HJT, I1FQH, IK2CKR, IK2HKT, IK2RZP, IV3ZXQ.
A nap folyamán három sávon is el tudtuk érni őket. Az összeköttetések listáját -a logot és az adományokat I2YSB kezeli.
NN
2022. november 9.
Az amerikai csapat QTH-ját felmosta az eső és majdnem elfújta a szél! Képek és videók szép számmal láthatók a twitteren @T88WA
NN
2022. november 8.
A Palau szigetek egyikére, Kororra települt egy amerikai csapat november másodikán, T88WA hívójellel. A csapat tagjai: N7QT, WA7CPA, N7JP, K5EM, N9ADG.
160-tól hat méterig minden sávon szorgalmasan dolgoznak.
Holnap reggel lebont az október 29. óta rendkívül megbízhatóan működő P29RO hívójelű német DX-expedíció Papua New Guineában, miután több mint 90.000 összeköttetést létesítettek.
Ma este volt velük egy búcsú QSO.
Száznál több magyar állomás létesített velük összeköttetéseket -voltak akik igen szép számmal. A Clublog által vezetett leaderboard a ma reggeli helyzet szerint:
NN
2022. november 7.
A Togo-ból működő expedíció szorgalmasan dolgozik minden RH sávon és 50 MHz-en. Akinek jó antennája van 160 méteren is elérheti őket.
A mai leaderboard a Clublog-ról:
Csak az első száz magyar fért be a listába. Jól látszik a versengés a magyar állomások között. A MRASZ-tagoknak külön listája van.
Újabb sikeres expedíciók fokozzák az aktivitást a sávokban. T88WA Palau-ból, 3C3CA Egyenlítői Guineából dolgozik.
Az A35GC hívójelet két bulgár rádiós működteti Tonga szigetről, a T33T egy nehéz eset, Banaba island-ről várjuk a jeleiket.
NN
2022. november 1.
Ma reggel az elhúnyt barátainkra emlékeztünk a Dallos László HA7PL és Földi László HA6NL által kezdeményezett SKM (Silent Key Memorial Contest) keretében.
A német expedíció mellett megjelent az 5V7RU, FJ/SP9FUY és a J28AA. Nekem mind a három ATNO lett. (All Time New One)
Az 5V7RU logja éppen elérhető lett a clublog.org-on. A leaderboard a ma déli állás szerint:
Érdemes figyelni a 60 m sávot is, ahol általában a éjszaka második felében sok szép DX-et lehet elérni.
NN
2022. október 27.
Az egyik soron következő, működő DX-expedíció a Papua New Guinea- ba települt P29RO állomás, német legénységgel.
A csapat webhelye https://p29ro.mydx.de/
Már hetven magyar állomás létesített sikeres összeköttetéseket a távoli állomással.
NN
2022. október 23.
Szép új diplomák érkeztek.
2022. október 21.
A TY0RU állomás üldözése rendületlenül folyik. Máig éppen száz magyar állomásnak sikerült velük az összeköttetés.
NN
2022. október 14.
Az RU suffix-szal működő orosz expedíció tovább folytatja útjait Afrikában. Jelenleg Benin-ből jelentkeztek. Az 1950 előtt született barátainknak még ismerős a TY prefix, ami régen Dahomey hívójele volt.
A királyság 1894-ben szűn meg. 1960. augusztus 1-jénkiáltották ki Dahomey Köztársaságot majd 1974-ben egypárti állam jött létre a Benini Népi Forradalmi Párt hegemóniájával. Az ország nevét ekkor változtatták Beninre. (Forrás: Wikipedia)
NN
2022. október 10.
A D60AE expedíció felkészült a QO-100 műhold használatára is, így most a geostacionárius műhold felhasználói megszerezhetik azt a ritka DXCC entitást. HA6NM tegnap CW-n, ma SSB-n szedte össze a D60AE QSO-kat.
Ezzel 140-re emelkedett a műholdon keresztül elért "országok" száma.
=ooo=
Ez a Nap-szélroham alaposan beleszólt a kora esti terjedési lehetőségekbe.
Fentebb, az ausztrál SWS-re mutató link segítségével gyorsan megnézhetjük a környékbeli országoknak -óránként kiadott HAP-előrejelzést. (HAP = Hourly Area Prediction)
NN
2022. október 7.
A napi DX mostanában a Comore szigetek egyikére települt D60AE hívójelű állomás (IOTA AF - 007, 5 - 17 October 2022.)
A csapat tagjai: F6KOP Radio Club, F4AJQ, F1ULQ, F2DX, F4AZF, F4ESV, F5AGB, F5NTZ, F8AVK, F8EFU, F8GGV, DL3GA, HB9GWJ, ON7RN.
A QSL lapjuk:
Számos magyar állomásnak sikerült az összeköttetés:
NN
2022. szeptember 28.
A mai nap rendkívül gazdag volt DX kínálatban, elsősorban a felső sávokon. 24 MHz-en egy érdekes lengyel rádiós akadt horogra, JANUSZ WEGRZYN, aki jelenleg a Bermudákról dolgozik.
Érdemes megnézni a weblapját, ami tartalmaz egy VOACAP alapú terjedés-becslést is a Bermudák és Közép-Európa között.
A qrz.com-on a tapasztalt DX-expedíciós hitvallását olvashatjuk a százwattosokkal kapcsolatban -ami a magyar expedíciósoknak is megszívlelendő!
A 24915 kHz-en annyira nyüzsögtek a DX állomások, hogy egyetlen periódus 54 sikeres dekódolást eredményezett, ami szépen megjelent VK3AMA nagyszerű JTAlert nevű szoftverének a jóvoltából.
A 10 méteres sávon délelőtt japán inváziót láttam.
Említésre méltó, hogy VK3AMA JTAlert szoftvere már együttműködik az MSHV kommunikációs programmal is.
Délután következett az USA dömping.
Végül, ahogy szokott megjelentek a dél-amerikai állomások is, majd nálam este 20:18 UT-kor zárult be a 28074 kHz egy dél-afrikai állomás dekódolásával.
NN
2022. szeptember 27.
Az őszi nap-éj egyenlőség múltával szépen beállt az őszi terjedés. A Föld tengelye már nem teljesen merőleges az ekliptika síkjára és a Nap sugárzása kisebb szögben éri az északi félgömböt.
Ennek és a változó szoláris fluxusnak megfelelően reggeltől sötétedésig dőlnek a DX-állomások 28 MHz-en, újabban az USA állomások is átjönnek.
Sötétedés előtt távoli DX-ek érhetők el keleti és déli irányban az alsó sávokon.
NN
2022. szeptember 21.
Augusztus 30.-án jött a hír:
"Dateline DX Association’s planned JW0A operation from the JW5E club station in Longyearbyen is set and the 9 operator team will be QRV from September 19-26.
Operators AA4NN, HI8RD, K4NHW, N4HU, N4XP, W6IZT, W8HC, WB4JTT and YV5EED plan to run 3 stations, as propagation allows from this difficult polar location. Look for JW0A on CW, Phone and FT8."
Íme az első F/H összeköttetés HA7EG Gyuri QTH-járól:
NN
2022. szeptember 14.
HA1YA jelenleg a görögországi Thassos szigetéről dolgozik SW8YA hívójellel.
Gabi a tavaly az IOTA versenyen világbajnoki III. helyezést ért el.
NN
2022. szeptember 13.
A mai DX:
NN
2022. augusztus 31.
Jelenleg folyik a bulgáriai Borovets-ben a huszadik ARDF Világbajnokság, ahol magyar versenyzők is részt vesznek.
Az eredmények a rendezvény weblapján találhatók meg.
Tnx HG5BMU
2022. augusztus 25.
A mai nap krónikája.
Kora reggeli DX-ek HA7EG QTH-ján:
80 m
40 m
Ezek után 6 UT körül megjött az első löket a Napból, amit még négy másik követett 12 UT-ig!
This model run is based on a solar event in mid-December of 2006, when the Sun erupted with a bright flare and coronal mass ejection (CME) that launched particles Earthward. While not the brightest or largest event observed, its impact on Earth was substantial, requiring some effort to protect satellites (for more information see Source: http://www.esa.int/Our_Activities/Ope....
Ilyenkor a felső sávokra lehet menekülni. Ma 21 MHz volt a megfelelő választás HA6NN-nél.
Befejezetlen összeköttetések DS2CYI (rámhívott) és CE2SV, akitől nem jött meg az RR.
NN
2022. augusztus 16.
HA7WM augusztusi beszámolója és logkivonata a 10 MHz-es sávról:
Az összeköttetéseket 1,8 m átmérőjű indoor loop antennával létesítettem. Érdekességként említem, hogy az antenna síkja végig fixen 45° - 125° fok azimutra volt állítva, és alkalmanként irányba fordítva sem nőtt a térerő 2-3 dB-vel többet! Este 20 órától és éjfél körül rendszerint a legjobb a terjedés 30 méteren, amit a nappali órákból még megmaradó szórt E-rétegnek tulajdonítok.
73 GL Sanyi
2022. augusztus 10.
Egy különleges és tetszetős diploma érkezett Libanonból.
2022. július 15.
Általában július második felében alábbhagy a VHF-aktivitás, a szporadikus E-réteg ritkábban alakul ki, kevésbé intenzív.
Vannak elképzeléseink, hogy ezeket a körülményeket mi váltja ki. Ilyenkor a figyelmünk ismét a rövidhullámú sávokra iránnyul, várjuk az őszi "jó RH-terjedést".
HA7EG logkivonata az elért VK0 állomásokról:
NN
2022. május 30.
HA7WM Sanyi fáradhatatlanul forgatja a keretantennáit és nem kevés antennacsodát felülmúlva sok szép DX összeköttetést létesít.
A legutóbbi összeköttetésekről logkivonatot kaptunk.
NN
2022. május 26.
Ha nem találunk expedíciókat, mindig akadnak aktív távoli állomások.
NN
2022. május 12.
Aktuális expedíciók II.
Az MSHV Dxpedition protokolja a legkifinomultabb és ha hirtelen bukkan fel egy DX csak splitbe kell állni és azonnal lehet hívni!
NN
2022. május 6.
Aktuális expedíciók:
NN
2022. április 28.
Az amerikai csapat már az antennák egy részét is lebontotta amikor ma, az utolsó napon sikerült elcsípni. Az összeköttetés a szürke vonal segítségével jöhetett létre.
Amint látható, az MSHV szoftvert használtam a Fox-Hound módban működő DX elérésére. Nézetem szerint erre célra (is) ez a legkorrektebb alkalmazás, a partner válaszának megfelelően lépteti a QSO-szekvenciát.
NN
2022. április 24.
Az Francia Polinéziához tartozó Ausztrál Szigetek elérése rádióval az egyik legnehezebb feladat. A TX5N csapata hét főből áll. Mindannyian az USA-ból utaztak Raivavae szigetére.
Részletes információ található róluk a honlapjukon: https://tx5n.net/
A Csendes óceán eldugott helyén találjuk az expedíció települési helyét.
A Spitzbergákra sem gyakran megy expedíció!
Lásd: https://dx-adventure.com/en/home-eng/
NN
2022. április 11.
HA7EG tízezredik FT8 összeköttetése és további szép DX-ek.
NN
2022. március 26.
Újabb ritka DX állomások kerültek a logba. Kívánatos megjegyezni, hogy ezek állandó és intenzív antenna építés közepette jöhettek létre.
NN
2022. március 22.
10 MHz éjjel - nappal!
Némelyek azonnal nyugtáznak a qrz-lapjukon.
Logkivonat HA6NN 2022. március 21-22.
NN
2022. március 19.
Eredményes napunk volt.
NN
2022. március 13.
A jó öreg NGÉ kifejezésével élve: ma rendkívüli világnap volt. Könnyedén sikerültek az összeköttetések 28 MHz-en Dél-Amerika középső területeinek az országaival. Számosan voltak aktívak Uruguayból és a környékről, főleg a GF és a GG lokátor négyszögekből.
HA6NN logkivonata: (Minden összeköttetést visszahívással létesítettem.)
A 12000 km körüli távolságokat már nem lehet áthidalni az F2 réteg és a Föld felszíne közötti nagyszámú ugrással mert a száz wattnyi teljesítmény elnyelődik. Ha két jeles terület között egy csővezeték-szerű rádióhullám-vezető jön létre, a rádióamatőr zsargon a jelenséget pipeline-nak nevezi az utóbbi két-három évben -főleg az 50 MHz-en szerzett tapasztalatok folytán.
Az ionoszféra kutatók erre elfogadott terminus technicusa szerint a chordal- hop okozza a különleges lehetőségeket amikhez rendszerint nem kell nagy teljesítmény, ám az nem mindegy, hogy az adott két állomás hol helyezkedik el.
Ilyen jelenségeket nemrégiben neves magyar rádióamatőrök -így. HA3NU is nem egyszer tapasztalt pl. 21 MHz-en.
EA6VQ a dxmaps.com weblapjait kezelő szoftvereivel már a multi-chordal jelenség létét is elképzelhetőnek tartja. Ilyenkor mindenképp az a lényeg, hogy az energiánk egy kritikus távolság (Számításaim szerint mintegy 7000 km megtétele után.) már nem verődik vissza a Föld felszínére, hanem az ionoszférában halad.
A tegnapi eset folytatása az volt, hogy Olaszországból és Franciaországból, meg Boszniából számos összeköttetést létesítettek brazil állomásokkal 50 MHz-en!
A világosbarna vonalak EA6VQ Gabriel jelölése szerint az Egyenlítő fölött létrejött, a nagy magasságban kialakult visszaverő gócokról visszapattanó rádiójelek útvonalát jelölik. Azok a TEP-összeköttetések. (TransEquatorial Propogation)
Dave Edwards LiveMUF szoftverének a használatával sikerült megjelölni a legintenzívebb ionizáció helyét -azonban annak a magasságát nem ismerjük.
A leírt események egy kezdődő mágneses vihar során történtek.SFI=125 K=4 (Tromso) Bz=-9.0 Késő este a Kp-index tovább emelkedett és aurora esemény is történt.
Ma reggel újabb híreket kaptunk, amiket majd a VHF hírek és az EME hírek c. weblapjainkon teszünk közzé.
NN
2022. március 12.
HA7EG legszebb márciusi DX - összeköttetéseiből.
40 m
NN
2022. február 18.
Úgy látszik újjáépült Eddy Visser XV1X villámsúlytotta állomása és az antennái is jól működnek minden sávon. Példás, ahogy a társak segítik a vak rádiós barátunkat!
Más izgalmas távoli DX állomások is gazdagítják a listákat minden sávon.
NN
2022. február 13.
Ma 13:24 UT-kor David OK6DJ bejelentette, hogy kikapcsolnak és lebontanak. Sokan megköszönték a csapat kiváló munkáját.
A Clublog leaderbordja listázta azokat a magyar állomásokat, akik legalább egyszer forgalmaztak az expedícióval:
NN
2022. február 9.
Rendkívül ügyesen és rutinosan dolgozik a cseh DX - expedíció Elefántcsontpart - ról. Mi a DX - vadászok állhatatosan gyűjtjük az összeköttetéseket minden sávon és a lehető legtöbb adásmóddal.
Az expedíció az MSHV szoftverrel dolgozik, egyszerű duplex módbann tehát nem F/H! (Fox - Hound)Így erősen ajánlott az ugyanolyan kommunikációs szoftver használata. Mint látható, a túloldal észleli az általunk használt szekvenciát és az összeköttetés végén üdvözlettel köszönhetünk el.
Így áll ma a magyar mezőny a Clublog leaderbordaja szerint:
NN
2022. február 4.
A mai erőteljes geomágneses aktivitás miatt kellett a felső sávokra menekülni. Remélni lehet, hogy a közelgő ARRL - DX CW Contest - re már a kelet - nyugati útvonal is megnyílik.
2022. február 3.
A gyorsan fokozódó naptevékenység folytán élénkül a forgalom 28 MHz-en is. Érdemes a reggeli és a délelőtti órákban forgalmazni.
NN
2022. január 24.
Ma a kezdődő kis mágneses vihar ellenére igencsak kiváló terjedést tapasztaltam a 10 MHz-es sávban, főleg keleti, majd észak - déli irányban.
Az indonéz jóbarátunk a Rondo Island-re települt ki. Feltehetően kiváló rádióval és antennákkal dolgozik onnan is. A Banda Aceh környéke a nagy cunamiról nevezetes.
A DX összeköttetéseim sora ezzel még nem ért véget.
Végül az antarktiszi német kutatóállomást is sikerült elérni - mi több, igen szép riportot kaptam. Úgy hírlik az a német kezelők által alkalmazott Red Pitaya SDR adó - vevőnek köszönhető.
Ezután QRT következett, ám a szemfüles rádiósok a 60 m sávon (5357 kHz)is résen voltak és EI3KF Írországból ZL4OL - lel létesített összeköttetést a kora reggeli órákban!
A rádióm FT450D 85 - 90 W outputtal. Az antenna egy 7 m whip.
NN
2022. január 17.
Észak - déli irányban a nappali órákban is adódnak DX - lehetőségek, feltéve ha van jó antennánk. Egy negyedhullámú vertikális antenna radiálokkal nagyon megbízható és laposan sugároz.
A forgalmazáshoz ajánljuk a JTDX szoftvert.
NN
2022. január 16.
Nemcsak távíró adásmóddal volt igen hatékonyan használható a negyven méteres rádióamatőr sáv az elmúlt hétvégén!
A következő hetekben számos kis expedíció és ritkább helyekre kitelepült állomás feltűnése várható!
NN
2021. december 12.
A sötét decemberi délutánokon az alsó sávok használatára kényszerülünk, ám ott is előkerülnek a távoli állomások. Elsőként az észak - déli útvonalak nyílnak meg.
NN
2021. december 8.
Napi DX
NN
2021. december 7.
Értékes diplomák érkeztek.
NN
2021. december 6.
Megjött a Mikulás! Dolgozik a 4U1UN az ENSZ székházból!
NN
2021. december 5.
Egy szorgalmas amerikai - kanadai csapat dolgozik Saint Martin szigetéről, december 10 - ig.
NN
2021. december 3.
Iakovos szerzetes aktivizálta Mount Athost. December 7-ig tartózkodik a hegyen. Most tanulja az FT8 használatát. Fókusz az 1,8 MHz-en. QSL via Clublog OQRS vagy SV1RP.
Ma este óriási pile upot találtunk 1844 kHz-en.
Figyelemre méltó, hogy UT5UGR kézzel billentyűzte be a hívójelet -tehát nem veszi, csak hívja! S58T (Nem akárki!) ráállt HA7EG-re, aki aztán jóval feljebb ment és úgy sikerült az összeköttetés.
NN
2021. november 25.
160 méteren estefelé vehetők az óceániai rádióamatőrök adásai. A távol - keletiek megbízhatóan elérhetők. Jól irányít az új inverted - L antenna!
10 MHz -en még éjfél után is élénk a forgalom. Aktívak a karibi térség és az USA rádióállomásai. J69DS Santa Lucia szigtéről dolgozik. Itt a rádió FT450D 85 W, antenna: 7,5 m whip.
NN
2021. november 22.
16:43 UT: ZL time!
Több jól felszerelt állomás hívja ZL3RJ - t, FK8CP - t és 3D2AG - t.
S58T is öreg róka -éppen a 3D2AG - t hívta. 1968 óta van adóengedélye és már szinte mindent megszerzett, amit lehet. Olyan QTH - ja van ahonnan bárhová tud rádiózni.
NN
2021. november 21.
Az ausztráliai rádióamatőr állomásokkal létesített összeköttetések elégedettséggel töltenek el bennünket. Így volt ez az elmúlt nyáron, amikor több magyar állomás is elérte a távoli kontinens állomásait 50 MHz-en.
Ma még csak egy megfigyelés volt a biztató jel, hogy ugyanaz rövidesen megtörténhet 1,8 MHz-en is. HA7EG alkonyatkor két esetben is vette VK5PW hívását. A rádió egy FTDX 1200 volt inverted - L antennával.
A dolog a meglepően jó jelteljesítmény miatt gyanús volt, ezért írtam Peternek, aki azonnal igazolta, hogy ő volt és szokása CQ EU - val hívni.
Alkonyattól virradatig nagy a nyüzsgés 160 méteren!
NN
2021. november 18.
A mai DX összeköttetéseink: Norfolk Island és Bonaire
NN
2021. november 17.
Egy szép DX: XZ7A Burmából. Bizonyára a CQ WW DX CW Contest - en is részt fog venni!
NN
2021. november 16.
Megérkeztek a júliusban rendezett IARU HF World Championship oklevelei az eredményes résztvőknek.
HA6OA magyar I. és Európa IV. helyezést ért el.
NN
2021. november 8.
Dolgozik a japán kutatóállomás az Antarktiszról!
Újabb ország Afrikából: Szudán.
NN
2021. november 6.
A karibi térség szinte minden nap kínálja az érdekes összeköttetéseket!
A mindennapi kenyerünk mostanában a Galapagos szigetekről jön.
NN
2021. november 2.
A tegnapi terjedési tájékoztatóból kimaradt a 160 m, pedig van lehetőség az összeköttetésre a Galapagos szigetekkel a kora hajnali órákban!
Napközben a 15 méteres sávban is létrejött egy összeköttetés.
NN
2021. november 1.
A HD8R ma 24 MHz - en a vihar utáni magas MUF - nak köszönhetően könnyen elérhető volt kis teljesítménnyel is.
Az expedíció weblapján található a folyamatosan frissített, napi tapasztalaton alapuló terjedési tájékoztató Minden DXCC - körzetre.
NN
2021.október 28.
Ma este a szoláris fluxus 121 -ebben a naptevékenységi ciklusban az eddigi legmagasabb mért érték. (Penticton, Canada)
A HD8R üldözése egész nap folyt. Amellett más csemegék is bekerültek a logba.
Szent Ilona szigete az olvasottak szerint arról is híres, hogy sok direkt QSL - lap tűnik el - részben a járvány miatt...
A sorbanállás művészete:
NN
2021. október 27.
Tegnaptól a legkapósabb DX a HD8R. A tapasztalaton alapuló terjedési útmutató http://www.dxfriends.com/hd8r/propagation.php
A ma reggel létrejött összeköttetéseket már visszaigazolta http://www.dxfriends.com/hd8r/log.php
Egy sikeres összeköttetés Magyarországról:
Egyebek:
NN
2021. október 26.
Reggeli dx vadászat 14 MHz - en
2021. október 24.
Minden másnap ZL - time!
A karibi térség különösen gazdag lehetőségeket kínál.
2021. október 24.
Minden nap VK time! A sáv 24 MHz, rádió FT450D, az antenna 6/7,6 m whip széles sávú illesztő transzformátorral.
2021. október 12.
Hosszú hónapok óta végre minden nap van egy sor DX, amikre lehet vadászni, különösen azoknak, akik minden sávon és minden adásmóddal be akarják gyűjteni őket.
Külön öröm, hogy hattól 160 méterig -beleértve az 5 MHz - et is- aktívak az expedíciók ás más DX állomások is.
NN
2021. október 10.
A ma észlelt, ill. elért DX állomások:
3DA0RU Kingdom of Eswatini (Swaziland),
3D2USU Fiji Island,
J5HKT Guinea - Bissau,
S9OK Sao Tome and Principe.
NN
2021. október 8.
A cseh expedíciós csapat weblapja:
Az FT8 guide letölthető! Fontos mert nem F/H - ban dolgoznak!
https://www.cdxp.cz/wp-content/uploads/2021/09/S9OK_FT8.pdf
Bejegyzések videókkal a Facebookon:
https://www.facebook.com/groups/1472348776313779/posts/
HA7EG sikeres összeköttetése:
NN
2021. október 7.
Egy cseh rádiós csapat Sao Tome and Principe szigetekről kiválóan működik. Többnyire három adásmóddal, több sávon is dolgoznak egyszerre. a Clublog https://clublog.org/expeditions.php oldalán "egyenesben"lehet követni az összeköttetések létrejöttét!
NN
2021. október 6.
Ma ausztrál napom volt amellett, hogy láttam milyen szerencsések voltak ma más magyar állomások is a nappali órákban a mostanában kiválóan használható 24 MHz - es sávban és ma este a 10 MHz - en.
Ma kora este részt vettem az orosz szervezésű CW Mini Contest- en. Hasznos mindenkinek pallérozni a távírászi tudását!
NN
2021. október 1.
HA7EG - nek ma sok szép DX összeköttetés került be a logjába. A legértékesebb a Fiji szigetével létesült, aminek a környékén Rotuma és Conway Reef és elérhető volt a közelmúltban.
Mostanában egyre több rádióamatőr állomás hallható Indonéziából. Mellettük sok az aktív állomás a Távol - Kelet szinte minden országában, így Tahiföldön is. Ezekből is került néhány a logba.
Jól jöttek a DX - ek a 40 méteres sávban is.
NN
2021. szeptember 21.
Újabb állomás bukkant fel Tanzániából FT4 adásmóddal.
HA7EG DX összeköttetései Közül kiemelkedik a ritka Conway Reef, ami már három sávon is megvan.
NN
2021. szeptember 18.
Sok magyar rádióamatőr ült egész nap a készülékek előtt, Gabi HA3JB barátunk mozgását figyelve, aki Zanzibár szigetéről, az 5H1IP hívójellel végigtesztelte az összes RH sávot, kivéve a legalsókat. Hol távírózott, hol digire kapcsolt át. A legszemfülesebbeknek sikerült egy - egy összeköttetés valamelyik sávon.
Előtte még a reggeli órákban bő DX -termés volt -már akinek volt éppen alkalmas antennája a nagy távolságok leküzdésére.
Ezután még egy másik ZL is a bekerült a logba, csakúgy mint a szokásos USA és karibi állomások. Később Afrika következett:
Végül a honfitársunkkal is sikeres riportváltás történt:
NN
2021. augusztus 29.
Ma voltak magyar rádiósok, akik a 80 méteres sávon vadásztak -ezúttal Bulgáriában, az IARU Region 1 ARDF Bajnokságon és a 4. ARDF Ifjúsági Világbajnokságon.
Az esemény weblapja: https://ardf2021.eu/
A magyar eredményeket tekintve a W55 és az M70 kategóriákban sikerült egy I. ill. egy II. helyezést elérni az IARU I. Körzeti Bajnokságban.
Tnx HG5BDU
2021. augusztus 27.
Kezdődik az őszi jó terjedési időszak rövidhullámon! Emelkedik az SFI (SFU) és 28 MHz-en megjelentek az F2 terjedési móddal létrejött összeköttetések. Remélhetjük, hogy jövőre már talán 50 MHz-en is lesz lehetőség közvetlen F2 terjedési útvonalak kialakulására is.
NN
2021. július 14.
Új diplomák érkeztek.
2021. június 30.
Új diploma érkezett.
2021. június 27.
10 MHz - en is van sok DX így nyár elején. Ma Burkina Faso volt a zsákmány.
2021. június 10.
Szlovénia az idén ünnepli a függetlenségének a 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból diplomát adnak ki. Június 26.-án 00:00 UTC-től 2021. december 31.-én 23:59 UTC-ig 30 összeköttetést kell létesíteni S5 állomásokkal, amik között 10 összeköttetést a speciális S30 pefix-szel működő álomásokkal kell csinálni és az összeköttetések listáját be kell küldeni az scc@hamradio.si email címre. Bármelyik sáv és bármilyen üzemmód használható. Lásd: http://lea.hamradio.si/scc/diploma_30let/index_eng.htm
2021. június 7.
Új oklevél érkezett.
2021. május 25.
A hétvégén 3 sávon is dolgoztam. Tegnap egész délután rendkívül nagy nyüzsgés volt 10 m-en, az fxi felment 7 Mega fölé.
Kísérletképpen elfektettem a hurkokat, így vertikális sugárzóként működtek... meglepetésemre szinte semmi különbséget nem tapasztaltam a két elhelyezés és sugárzási mód között (a log "vert." megjegyzésénél a hurkot vízszintesre fektettem le)... nagy előnye a "vert." állásnak, hogy nem kell forgatni!
GL 73! Sanyi HA7WM
2021. május 12.
HA7WM mágneses hurokantennával létesített tavaszi DX-összeköttetései:
2021. április 28.
Ecuador sem tartozik a könnyen elérhető országok közé.
2021. április 26.
A mai DX: Falkland szigetek
2021. április 16.
Pipeline tipusú terjedést tapasztaltam Sao Paulo környékére 21 MHz-en, ma délután.
A rig most is FT450D és és a széles sávú Rybakov antenna volt.Az első riport az adott, a második a vett.
Volt aki azonnal küldte az eQSL-lapot.
Ausztráliából és máshonnan is folyamatosan érkeznek az eQSL-lapok.
2021. április 13.
Befejezte a tevékenységét a másodikként Mozambikba települt, orosz expedíció, a C92RU. Három sávon sikerült elérnem.
2021. április 11.
Csepp voltam a spanyol tengerben!Egyre több a zavaró állomás!
2021. április 9.
A Mozambikból rádiózó expedíciót eddig 56 magyar állomás érte el a Clublog leaderbordja szerint.
A listát HA8BE vezeti, ismert DX operátorok követik, pl. HA7EG 7, HA5VZ 5, HA5GN 4 összeköttetéssel.
Egy nehéz QSO volt 10 MHz-en, ahol a legjobban nyüzsögnek az állomások.
2021. április 7.
A mai DX egy nagyon várt expedíció állomása Mozambikból.
https://rv6ali.wixsite.com/mozambique2021
2021. április 3.
Breaking news!
ZL QSO szobaantennával! Új-Zéland, Chatham Islands
HA7WM megcsinálta az év összeköttetését a régóta fejlesztett mágneses hurokantennával.
Lásd: https://ha5mrc.bme.hu/library/magloop/magloop1.pdf
Sanyi barátunk logkivonata április első hetének az összeköttetéseivel:
Szívből gratulálunk!
NN
2021. március 31.
Így megjött a mai ausztrál összeköttetésem is:
Ilyen nagy Ausztrália:
2021. március 30.
Minden napra kell egy ausztrál QSO 10 MHz-en!A VK7AC persze Tasmániában lakik.
A rig ma is ugyanaz volt mint tegnap.
2021. március 29.
Az utolsó pilanatban jött meg a napi DX - partnerem!
FT450D 85 W és Rybakov antenna.
2021. március 28.
A Clublog, ill. G7VJR Michael legfrissebb statisztikája:
https://g7vjr.org/2021/03/club-log-activity-report-2021-update/
2021. március 27.
A mai DX TO1K Janusz Wegrzin Saint Martin-ból.
http://www.fs.dxpeditions.org/
https://www.britannica.com/place/Saint-Martin-island-West-Indies
Rig: FT450D 85 W és Rybakov vertikális sugárzó.
2021. március 18.
A25RU Team is active from Botswana, 14 - 26 March 2021.
Team members - Russian DX Pedition Team, R7AL, UI8J, R9LR, RU3UR.
They will operate on 160 - 10m, CW, SSB, FT8, QO-100 CW.
A25RU Log search QSL via ClubLog OQRS, LOTW.
QTH - Near Gabarone.
DX Pedition pilot - Victor, UA3AKO.
2021. március 16.
USA Virgin szigetek a mai DX 14 MHz-en.
2021. március 14.
Esti DX dömping 20 méteren!IC-756 rádió és FD4 antenna.
2021. március 12.
A ma esti DX 10 MHz-en több magyar állomásnak HI3AA volt.
HA4YF adása még az Antarktiszon is vehető!
2021. március 7.
Tegnap egy VK, ma egy ZL! A rádió egy FT-847 volt FD4 antennával.
2021. március 6.
Szenzációs MDX! HA7WM 7 MHz-en 80 wattal és egy indoor loop antennával elérte Ausztráliát!
Több évi kitartó munka eredménye ez az összeköttetés! Gratulálunk Sanyi!
Az élménybeszámoló:
7 MHz-en volt FT8-ban... késő este jó negyedórára feléledt a sáv, és dübörögve hallottam CQ-zni VK7AC-t, akit már régóta kergetek... európai állomásokkal forgalmazott... visszahívtam 80 W-al, egyből visszajött, -5 DB-vel(!) vettem ami hamar leromlott -10 DB-re... engem stabil -21 DB-vel vett... a QRB kb 16 ezer km..! Még vagy két HA állomással is csinált QSO-t... előtte volt egy fél QSO-m egy Óceániaival, de éppen csak riportot váltottunk, és eltűnt.
Az állomásom adatai:
Rig: YAESU FT-897
Band: 40 m
Power: 80 Watts out
Mode: FT8
Ant: Capacitive Coupling Indoor Loop, Diameter: 180 cm,
Tuning Range: 5 - 15 MHz with Manual Setting
QRA: JN97ML, Budapest
GL 73! es DX Sanyi
2021. március 1.
Mostanában még 18 MHz-en is az észak - dél irányú összeköttetések a könnyebbek -szerény teljesítménnyel és antennával. Itt 85 W és pecabot vertikál volt a nyerő.
Nairobi, Kenya. Op Andy, QSL via M0URX
2021. február 28.
2021. február 25.
2021. február 13.
Egyre népszerűbb az FT4 digitális adásmód. Tapasztalatom szerint különösen előnyös azokanak, akik száz wattnál kisebb teljesítménnyel és egyszerű antennákkal dolgoznak.
FT4 DX 7 MHz-en:
NN
Szép diplomák érkeztek HA7EG Gyuri részére:
2021. február 3.
A mai DX: Dominikai Köztársaság
2021. február 2.
Rádiósok a Falkland szigeteken VP8EME, VP8LP, VP8NE:
2021. január 27.
Ilyen egy digi pile up:
2021. január 26.
21 MHz-en is van élet! Szerényebb DX a Rybakov antenna tesztelése közben:
2021. január 22.
Rövidesen elkövetkeznek a WSJT-X V2.3.0 rc3 végnapjai, noha már ez a verzió is jól ki van dolgozva. A Hamlib is lassan, önkéntesek bevonásával frissül az újabb rádiók tesztelése folytán.
7 MHz, 85 W, OCF dipól alkalmazásával JA és W QSO-k FT4-ben is könnyedén és villámgyorsan létesülnek.
2021. január 21.
Alaska nem gyakori vendég 10 MHz-en sem.
2021. január 20.
A mai DX: Mariana szigetek
2021. január 19.
Iránban is vannak rádióamatőrök!Új DXCC HA7EG-nek.
2021. január 13.
Gyűjtögetjük a DX összeköttetéseket 30 és 80 méteren.
2021. január 11.
Ez a nap is jól kezdődött!
A folytatás is megelégedésre ad okot. HA6NN rádiója egy FT450D mezítláb és az antenna egy lejtős "V-beam" dipól 10 MHz-re 45° fő sugárzási iránnyal.
2021. január 10.
DX - vadászat 80 méteren:
Magyar idő szerint délután háromkor KC0V már veszi a MOM klubállomása adását az USA-ban.
2020. december 29.
Sok a közeli állomás 80 méteren de aki keres, talál DX-et is!
2020. december 25.
A nép a 80 méteres sávon gyülekezik! A mai DX Ogasawara sziget Japán közelében. Jelenleg az oda vezető útvonal végig sötétben halad.
2020. december 22.
EI5KO prezentációja az FT8 adásmód használatáról:
https://docs.google.com/presentation/d/1cQv0rF26pODpaL5aZQQVffJ22IaGvtIaDR-CskQlsMc/edit
Tnx HA1VQ
2020.december 17.
Krüpl Zsolt bejegyzése:
http://itpiac.hu/smf/index.php?topic=7009.msg84274#msg84274
=ooo=
Meghívásom Rádióamatőröknek:
A hazai DRM-adás kezdeményezőjeként
es "fővezéreként" szívesen meghívom a Rádióamatőröket egy teljesen nyílt
fórumbeszélgetésre, melynek keretén belül röviden összefoglalnám a DRM
rendszernek és ennek a projektnek a lényegét, hátterét (kb. 20-30
percben), majd kötetlen beszélgetés formájában bármilyen kérdésre
szívesen válaszolok. Megkötes nincs, bárki bármit kérdezhet tabuk
nélkül. A rendezvény jellege a résztvevőktől is függ: ha sok műszaki
kérdés érkezik, részletesebben is belemegyek a DRM-be
(vagy akár az OFDM-technikába),
egyébként pedig a kérdeseknek / reakcióknak megfelelően igyekszem a tematikát vezetni.
Tervezett időpont: 2020. december 17. (csütörtök), 18:00-tól max. 20:00-ig
Médium: ZOOM, én szervezem.
Ezert kérek minden érdeklődőt, hogy a drm2020 <kukac> ham.hu
címre küldje el az e-mail címét, amire a meghivót kiküldöm kb. fél
órával az esemény előtt.
Üdvözlettel
Szombathy Csaba
BME-HVT
SZOMEL Kft.
A fórumbeszélgetés felvétele itt elérhető: ttps://mega.nz/folder/L9gwGTiC#w0jb_W_onCAcIG6W6cmI9g
2020. december 7.
A semmiből tűnnek fel az állomások 10 MHz-en! A japánok és a dél koreaiak az ottani napkelte előtt, az amerikaiak pedig az ottani napnyugta előtt jöttek jól!Guam szigetről is volt egy állomás.
2020.december 5.
Dolgozik a HA5KFV.
Éjjel nappal DX! A 30 méteres sáv mindig él! Éjfélkor a japánok már, a dél-amerikaiak még jönnek.
100 wattal és egy lejtős V-dipóllal elérhető terület.(Area coverage)
Az összeköttetéseim távolsági eloszlása a 30 méteres sávban:
NN
2020. december 3.
A mai DX: Mali Köztársaság
2020. december 1.
160 méteren nem gyakori az Aland szigetek autonóm területről működő állomás, főleg ilyen korai időpontban.
2020. november 27.
A mai vadászat eredménye Kenya és Hongkong.
HA6NN összeköttetései 2020. október 13 - november 27:
2020. november 25.
HA7EG-nek ma alkonyatkor sikerült megfigyelnie ZL3RJ hívását 160 méteren, a nagy mágneses hurokantennával.A megfigyelést remélhetőleg QSO is követi majd.
HA7EG antennái:
2020. november 24.
Ma Malawi nap volt. HA7EG-nek 21, 18 és 1,8 MHz-en is sikerült megtalálni a korábbi expedíció állomását.
1,8 MHz-re a vételhez kellett egy 4 m átmérőjű, kétmenetes mágneses hurokantenna.
2020. november 20.
Ma reggel bevadult a 28 MHz!
Forrás: dxmaps.com
A kék vonalak jelölik az F2 összeköttetéseket, a barna a TEP, a piros az Es és a feketéről nem lehet tudni, hogy milyen terjedési móddal jött létre.
Meggondolásra érdemes, hogy a Leonidák meteorraj elvonulása után vagyunk!
2020. november 14.
Az egész világ ott van 160 méteren!
2020. november 12.
Az elképesztően agresszív spanyol és olasz zavarás mellett kellett riporot váltani a libériai állomással (21 MHz).
HA7EG távolság eloszlási grafikonja 21 MHz-en:
2020. november 12.
Az SFI jelentős csökkenésével a déli irány a legmegbízhatóbb.
2020. november 8.
Ma délelőtt nagyon mentek a felső sávok. A legtöbben a 21 MHz-en voltak.
Jan Mayen sziget a ritkaságok közé tartozik.
2020. november 7.
Ma délután számos dél - afrikai állomást lehetett találni 24 MHz-en. Később a dél - amerikaiak is megjelentek.
2020. november 6.
Ma a HA5KFV hallatt a hangját Ausztráliában, 80 méteren!
2020. november 5.
Az SFI folyamatosan emelkedik. A ma esti (Pentictonban) déli 12 órakor végzett mérés eredménye 90! Ugyanakkor már kisebb flear-ek is felbukkannak, így a MUF lejjeb mehet. Ma is ez történt.A legnagyobb flear majdnem elérte az M-szintet. Ilyen már régen nem fordult elő.
Tnx HA7EG!
Néhány értékesebb DX QSO ma is sikerült 24 és 21 MHz-en, később -helyi idő szerint éjfél felé 10 MHz-en:
2020. november 4.
Minden nap DX-nap a legfelsőbb RH-sávokon!
Érdemes megnézni a 24 MHz-es WARC sávot is!
2020. november 3.
Ma 82 volt a szoláris fluxus. Ennyi már elegendő az észak - dél irányú terjedéshez 28 MHz-en.
Azon túl, egyes országok és szigetek is elérhetők Dél - Amerikában, pl.: Falkland Islands.
2020. november 2.
Ma dél felé volt DX-lehetőség:
2020 november 1.
A mai napon a Vatikán rádióamatőr állomása is elérhető:
2020. október 31.
Végre érezhető az SC 25 hatása 28 MHz-en is!
2020. október 26.
Nappal érdemes kísérletezni a mgasabb RH sávokon. Sötétedés után gyorsan lehalnak a sávok!
Pruhonice 18:45 UT-kor 3850 kHz f0F2 értéket mért.
A mai DX összeköttetések:
HA7EG adását egy kicsit jobban vette.
2020. október 19.
Új hívójel, új prefix Dominikából.
SFI 75 már jobb lehetőségeket nyújt a DX összeköttetésekhez.
2020. október 18.
Az FT4 sávok még nem annyira zsúfoltak mint az FT8 adásmódra kijelölt helyek, amik egyre szélesebbek!
Elkaptam egy "magányos farkast":
A szuperstation: FT450D 85 W output, GP antenna.
2020. október 16.
A mai DX VP8ON 40 méteren:
2020. október 2.
Sok az aktív állomás az öböl menti országokból.
Bahrein 60 méteren volt elérhető.
2020. szeptember 13.
A mai DX 14 MHz-en: Falkland Islands
2020. augusztus 28.
80 m DX: Jordánia
2020. augusztus 21.
A mai DX: Santa Lucia szigete
2020. június 24.
Ma délután 30 m-en, 60 fok azimut mellett hurokkal vettem a csatolt állomásokat, miközben Pruhonice és Habarovszk ionogramjai semmi jót nem jeleztek.
Hogy tudok mégis Japánokat csinálni 30 Wattal, - 4-5 dB kábelveszteség mellett?
HA5WH szerint szórt E rétegek lehetnek... Na, de éjjel?
GL 73 es DX! Sanyi
2020. június 20.
Ilyen még nem volt: SSSP terjedés Magyarorszáról Japánba 50 MHz-en éjjel
A minap olyan terjedésnek voltam a részese, ami mifelénk annyira nem
szokásos. Az északiak (akiknél ugye ilyenkor annyira éjszaka nincs)
rendszeresen rádióznak különböző helyekre ilyenkor, de nálunk azért csak
rendesen besötétedik. Márpedig a 6 méter szereti a világosságot!
Így történt, hogy június 16-án éjjel (helyi időben éjfél után) azt
mondják nekem, hogy japánokat lehet hallani 10 méteren. Utoljára
2000-ben Marokkóban tapasztaltam ilyet, ahol 28 megán este, miután
elültek az amerikaiak, szépen kinyílt a sáv Japán felé, és egész éjjel
lehetett őket csinálni).
Az, hogy 23 UTC (vagyis 01 MEZ) körül már 6 méteren is folyt a
skandináv-japán forgalom, nem lepett meg. Arra viszont nem számítottam,
hogy 2325-kor nálam is dekódolódnak, majd gyors egymásutánban két JA0-ás
állomással sikerült a QSO. Nem különösebben ritkaságok, mindkettővel van
már CW és JT65 QSO-m is 6 méteren, na de hajnali fél kettőkor!!!
Aztán ahogy jött, úgy ment az ablak, pár perccel később már ismét
egyenletesen üres volt a vízesés...
73/DX
Pista HA0DU
Az SSSP terjedésről szó volt az MRC Műszaki Napon 2009-ben.
Az eredeti közlemény helye: http://equina.web.fc2.com/sssp0.pdf
Néhány hangfelvétel SSSP QSO-ról: https://audioboo.fm/JE1BMJ_Han
2020. március 13.
Remek DX 160 méteren a szürke vonal segítségével:
2020. március 12.
A mai DX La Reunion:
Sok DX volt 30 méteren!
2020. március 11.
Ma reggel jó volt a terjedés 160 méteren az USA irányában. Arizona állam székhelyét is sikerült elérni.
A QRB eloszlás a nagyobb távolságok felé tolódott el.
2020. március 8.
A mai DX Zambia:
2020. február 29.
Két mai DX:
Korea 160 méteren:
Az Antarktiszhoz tartozó South Orkney 40 méteren:
Köszönöm a riasztást HA7EG-nek!
2020. február 27.
Ma újra Afrika, Ivory Coast - Elefáncsontpart
Ráadásnak a VP8PJ 30 méteren:
2020. február 25.
VP8PJ hívójellel már dolgozik az Antarktiszhoz tartozó, jeges South Orkney Islands-ről az expedíció, aminek a magyar tagja HA0NAR.
2020. február 24.
Fernando de Noronja sziget.
2020. február 23.
Ismét Afrika.
2020. február 22.
A mai DX Ghána 80 méteren.
2020. február 20.
Norfolk Island 80 méteren:
2020. február 7.
Kezdenek beindulni a felső RH sávok!
A mai DX: Tanzánia
2020. február 6.
A mai DX: Martinique Island 80 méteren.
2020. február 3.
DX-ek mindenfelé! Dél-Amerika, Aruba Island és Vietnam 160 méteren!
HA7EG logkivonata:
2020. február 2.
A mai DX El Salvador 160 méteren!
2020. február 1.
HA7EG kikapcsolódásként SSTV képeket vett a Nemzetközi Űrállomásról:
2020. január 31.
A mai DX El Salvador és Szomália:
2020. január 27.
A mai DX: Guadeloupe
2020. január 22.
A mai DX: Turks and Caicos Islands
2020. január 20.
C5FUD magyon aktív Gambiából több sávon is!
Köszönet a riasztásért HA7EG-nek!
VK9NK Norfolk Island-ről 14 MHz-en:
2020. január 13.
Sok ritka DXCC entitás elérhetetlen távíró üzemmódban még azoknak is, akik jó távírászok. A pile up-ok egyre kezelhetetlenebbek! Gyakran hallható és olvasható a DX clusterekben a ZOO bejegyzés.
A Norfolk Island is egy nehezen elérhető sziget, ám ismét van onnan működő rádióamatőr állomás.
2020. január 11.
2019 World Wide Digi DX Contest 31 August – 1 September
Megérkeztek a végeredmények. Az oklevelek letölthetők.
2020. január 6.
The show must go on!
Az orosz Robinson Club Palesztinában állomásozik.
202020. január 3.
2020. január 2.
WSPR teszt #1/2020-ha6nn 80 m 37 dB 2x21 m doublet antenna w Guanella balun.
2019. december 17.
Jönnek a japánok 160 méteren! Aki teheti figyelje és élvezze a QSO-kat!
2019. december 15.
A mai DX összeköttetések: Bhutan és Kenya
2019. december 14.
Expedíció dolgozik a Csád Köztársaságból. Érdemes elcsípni, elég ritkán hallható onnan rádióamatőr állomás.
TT8SN ITU 47, CQ 36, QTH N'Djamena IK72mc
2019. december 4.
Sint Maarten (Szent Márton sziget), Princess Juliana International Airport
A környékről dolgozik december 14-ig TO9W hívójellel egy, az USA-ból kitelepült team
W9ILY, K9NU, N9AOL, K9EL, W9MK, K9NB operátotokkal.
Az ARRL 160 m verseny volt a kitelepülés legfontosabb célja, ám a légiforgalmi társaságok őket is megtréfálták, mert a legfontosabb antenna és más felszerelés nem érkezett meg időben.
HA7EG mindezek ellenére elcsípte az F/H módban üzemelő állomást:
Clublog live stream https://clublog.org/livestream/to9w
2019. december 1.
Értékes diploma érkezett. 300 összeköttetés kell hozzá óceániai állomásokkal.
2019 november 26.
Válogatott CW DX összeköttetések az előző hétvégén, a CQ WW DX CW Contest 48 órája során @HA6NN
A kezdés:
A befejezés:
Az időpontok -mint mindig- UTC-ben értendők.
Az elért DXCC entitások ("országok"):
A technika:FT450 adó-vevő, 300 W PA, OCF dipól, 80 m dipól, 14 MHz GP
2019.november 25.
Mai DX-ek:
Fernando da Noronha
Mauritánia
2019. november 21.
A CQ WW DX CW Contestre kitelepült állomások közül sokan jelentkeznek FT8 adásmóddal is. Különösen sok állomás érhető el a karibi szigeteken.
P40C Aruba:
PJ5/SP6IXF Saba Island Holland Karib-térség
2019. november 18.
Temotu Province, Salamon szigetek
2019. november 17.
5N7Q a csodaantennával és csak 100 wattal, Nigériából:
2019. november 14.
Új Kaledónia:
2019. november 12.
Új diplomák érkeztek.
2019. november 11.
Most Afrika jön jól. Kp = 4 !
Mauritánia:
Ruanda:
Burkina Faso:
2019. november 10.
Mni DX
Antarctica
Vanuatu
St. Helena
2019. november 9.
Az egyik újabb expedíció Polinéziába ment a Marquesas szigetekre, ahonnan november 6 és 17 között dolgoznak a TX7T hívójellel.
HA7EG mai összeköttetése velük:
2019. november 5.
A mai napig a leggyorsabban nyugtázott HA5AO Swaziland és Lesotho DXpedition: https://www.ha5ao.com/
2019. november 2.
Néhány szép DX QSL-lap érkezett a http://www.eqsl.cc/ adatbázisba.
Az eQSL lehetőségét Szalontai Mihály HA5VW mutatta be az MRC Műszaki Napon 2001-ben.
Lásd: https://ha5mrc.bme.hu/events/mrcday01/eQSL.pdf
2019. október 31.
2019. október 31-ig az év legjobb háttérrel támogatott expedíciója a D68CCC csapata, akik a Comoro szigetekről dolgoznak október 21-től november 2-ig.
A csapat weblapja: http://www.mdxc.org/d68ccc/
A Mediterraneo DX Club International által szervezett és lebonyolított operáció elismerésre méltó háttérrel és csaknem valós idejű viszajelzéssel tette még élvezetesebbé a Dx-vadászatot.
2019 október 30.
HA7EG az összes japán hívójel-körzettel forgalmazott már 160 méteren is!
2019. október 29.
Megélénkült a 160 méteres sáv.
Különösen érdekes és izgalmas a sok aktív japán állomással forgalmazni. Ők nem adhatnak akárhol!
1908 kHz a vételi, 1840 kHz az adó frekvenciánk.
A rádión split beállítás kell, a WSJT-X szoftverben pedig a rádió kontroll: None
HA7EG zsinórban csinálta ma este a japán összeköttetéseket.
Logkivonat:
A 160 méteres összeköttetések távolsági eloszlása:
2019. október 25.
Két mai DX:
Argentina 160 méteren
Vietnám 20 méteren
2019. október 24.
A 10 MHz nagyobb figyelmet érdemel! Az esti DX sáv.
San Andres & Providencia
2019. október 23.
Két mai DX, az egyik a Seychelles szigetekkel, a másik Djiboutival jött össze.
2019. október 22.
Újabb nyerő nap, újabb sávon volt elérhető a Pitcairn szigeteken tanyázó expedíció.
Másik aktív csapat is van, a D68CCC a Comoro szigeteken. HA7EG három QSO-t, HA6NN egyet létesített velük.
A társaság a Mediterraneo DX Club International team elismerésre méltó háttérrel és csaknem valós idejű viszajelzéssel teszi még élvezetesebbé a Dx-vadászatot.
QSL-lap árjegyzék:
A csapat weblapja: http://www.mdxc.org/d68ccc/
2019. október 21.
Nyerő nap! VP6R expedíció Pitcairn Islands, VU7 Laccadive Islands és újabb sávon az 5K0K expedíció a Kolumbiához tartozó Bajo Nuevo szigeten.
Pitcairn Islands: A semmi közepén!
Laccadive Islands: Indiai Óceán
Bajo Nuevo, Petrel szigetek, Karib tenger:
2019. október 20.
HA6EG ma két aktív expedíciót is levadászott -a Bajo Nuevo szigetet két sávon is elérte.
2019. október 10.
A mai DX Libia. Nekem ATNO!
2019. október 8.
A mai DX: Guam sziget
Guam sziget a Mariana-szigetek legnagyobb, legnépesebb és legdélibb fekvésű szigete Hawaiitól 5300 km-re nyugatra fekszik a Csendes-óceánban. Legmagasabb pontja a Mount Lamlam (406 méter).
2019. október 6.
Újabb értékes diploma érkezett HA7EG-nek.
2019. október 5.
HA5AO Swaziland és Lesotho DXpedition: https://www.ha5ao.com/
2019. október 4.
Valójában 14 MHz a legfontosabb DX sáv! Ami messze van ott érhető el legelőször.
ZK3A Tokelau szigetek, Óceánia
A szigetek története és a helyi idő:
https://tokelau2019.com/about-tokelau-1
QTH Nukunonu
2019. október 3.
Ma Afrika nap van!
2019. szeptember 30.
HA7EG-nek a 255. ország digitális adásmódokkal: Libéria
A35JT Tonga 40 méteren a Clublog Live stream szolgáltatásával:
2019. szeptember 27.
A DX-vadászok külön versenyt vívnak abban, hogy ki hány sávon és adásmódban képes elérni egy - egy DX-et, ill. DX - expedíciót.
A Clublog Szuper Ligában, az európai rangsorban pl. HA8BE ma a 69. helyezett.
https://clublog.org/superleague.php
Országonkénti értékelés a Szuper Ligában nincs, csak klubonként, ill. országos szövetségek szerint van.
Ha expedícónként nézzük a vonatkozó leaderboardot, úgy már találhatunk külön országonkénti rangsort is. Pl.:
https://clublog.org/charts/?c=9U3TMM#
Ha nem találod a hívójeled a listában itt van rá magyarázat:
NN
2019 szeptember 26.
A napi DX Tongatapu Island, Tonga, Óceánia.
A bal oldalon látható lista a Clublog újkeletű szolgáltatása,a
Live stream,
amit ott az expedíciók listájánál lehet megtalálni. Egy jellegzetes piktogramra kell kattintani és megjelenik a lista meg egy térkép, a cluster-bejegyzésekhez képest jelentős késéssel, ám némi várakozás után láthatjuk, hogy a logban van az összeköttetésünk.
2019. szeptember 25.
A napi DX 80 méteren Afganisztán.
2019. szeptember 23.
A mai DX HQ9X Honduras.
A besugárzott terület, ahol jelem ma este -10 dB jel/zaj viszonynál már dekódolható volt.
Az összeköttetéseim távolsági eloszlása: (pskreporter.info)
2019. szeptember 19.
A mai DX Nauru. A sziget Mikronézában van, a Marshall szigetektől dél-nyugatra. A légifotó nemrég készült.
HA7EG összeköttetése a szigettel:
2019. szeptember 17.
HA5AO tegnaptól aktív Swaziföldről a hónap végéig a 3DA0AO hívójellel. Október 1-jén érkezik Lesothoba ahol október 19-ig marad.. 7P8AO hívójellel fog dolgozni.
HA7EG már ma sikeres összeköttetést létesített vele F/H módban.
További információ: https://dx-world.net/3da0ao-kingdom-of-eswatini-swaziland/
OQRS igénylés: https://www.ha5ao.com/
Bangladesh is elérhető!
2019. szeptember 16.
20 m FT8 és FT4 DX:
2019. szeptember 12.
FT4 DX:
2019. szeptember 8.
Két mai DX:
2019. szeptember 5.
A mai DX FT8 adásmóddal:
FT4 adásmóddal:
2019. szeptember 4.
Útban a Honor Roll felé digimódban!
A mai gyakorlás: EX0QP becserkészése.
2019. szeptember 1.
HA7EG levadászta az Ascension Islandon jelenleg működő rádióállomást.
Gyuri riasztása után más magyar érdeklődők is sikerrel jártak, pl.: HA6NN, HA7RY
2018. november 17.
Figyelmet érdemel a QRP Labs rádió kit 49 USD áron!
2018. január 17.
http://www.contestcalendar.com/contestcal_qrp.html
2017. december 4.
Itt kiemelve a DX-Summit QRP spot oldala,
http://www.qrparci.org/links/qrp-operating
Tapasztalat:
Ha az ember (QRP-s), egy csatornán (X-tal),
1 Watt körül beszáll mondjuk a CQ WW DX CW contestbe,
nincs az a dx ami ne jönne vissza, ha teljes értékű (min wl/2) antennánk van.
Tömegeknek van jó minőségű rádiójuk, antennájuk és fülük ... ha kell.
72
(ötaoe)
2017. november 19.
Egy alaposan átgondolt és megépitett 7MHz -es
QRP CW adóvevő W7ZOI -től (kitől is lenne ?)
http://w7zoi.net/stroke7_2010/7stroke7_sch.gif
A készülék áramfelvétele 35 mA vételkor,
a kimenő RF adás teljesitmény 1 Watts.
Szuperhet rendszerű, a VFO 2 MHz, igy
a KF sávszűrő és a beat oszc frekvencia 5 MHz (4 xtal).
A "kiránduló" rig minden fontos egységet tartalmaz
ami szükséges és semmit nem ami redundancia, "sallang".
A szerző tipikus hétvégi kiránduló rádiónak emliti,
tovább fejlesztette 14 MHz -re is "erősebb" front-end -el
nagyobb dinamika átfogáshoz és megemelt kimenő
teljesitménnyel (EMRFD)
(ötaoe)
Még éppen időben:
HOT Party
http://www.qrpcc.de/contestrules/hotr.html
2017. november 1.
7 MHz CW QRPp adó rajza, a QSL lapnak használt képeslap hátán.
A baloldali aktiv eszköz egy OPV332 Lézerdióda, (VCSEL), 850nM
hullámhosszon sugároz a jobboldali OP905 PIN diódába, amely ennek
a jelnek a detektálására van beállitva.
A szerző egy tokba rakta a kettőt, mint egy "tranzisztort",
igy ezen szélessávú visszacsatolás miatt jön létre a rezgés,
a visszacsatolási útvonalban lévő hangolt kollektor és kristály miatt 7 MHz -en.
A két dióda gyártója a TT Electronics, Optek.
Az OP905 ebben az áramkörben ellentétes áramirányú beállitásban működik,
a bekötése forditott.
Az OPV332 működés közben a felhasználó számára nem lehet látható (!)
A 850nM hullámhosszhoz, https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9ny
72
Gyuri
HA5AOE
2017. október 24.
Az RSGB YOTA tábora részére terveztek egy QCX nevű CW QRP öt wattos adó-vevő kitet. Némi szerencsével még 49 USD ellenére hozzá lehet jutni.
Az lenne az igazi ha SSB-re is megcsinálnák, s akkor a hagyományos üzemmódok mellett a digitális kommunikációra is alkalmas készülékhez juthatnánk.
2017. október 11.
Egy remek QRP - DX videó: W1JSB New Hampshire államból 2 wattal és G5RV antennával dolgozik JW7OLW-vel
2017. szeptember 16.
A Pititico feltehetően a világ legkevesebb alkatrészét
tartalmazó QRPp CW adó-vevője:
https://www.emilio.com.mx/py2ohh/trx/pititico/pititico.html (kijavitott doku)
A rig 500 ohmos telefonhallgatóhoz készült, kisebb ohmos beterhel, a vevő leállhat,
ott lehet egy elválasztó erősitő, hangf. trafó, nagy impedancás- fejhallgató - erősitő ..stb.
Az antenna ki-bemeneten jót tesz egy 2-3 körös (szokásos) aluláteresztő szűrő,
ami nem csak a felharmonikust szűri adáskor, hanem csillapitja az AM vételi zavart is.
Részemről a legjobb vételt teljes akku üzemmel értem el, semmi kapcsolat
a hálózattal, (igy pc-vel sem) , valamint használtam egy atu -t és kisérleteztem
egy "brumm szűrővel" is az antenna bemeneten (hiperszil vason koax feltekerve).
CW-monitornak egy vevőt használtam.
Három qso -m lett Bp -ről egy 20m hosszú huzalantennával,
balatoni, német és svéd amatőrökkel.
A riget sokan utánépitették különböző tranzisztorokkal és hangfrekis megoldásokkal.
Jellegzetes pititico szituációk:
73
Gyuri
HA5AOE
2017. szeptember 13.
Vannak feljegyzések minimális bonyolultságú, szinte bárki által elkészíthető adókról, adó-vevőkről és antennákról.
Egy ilyen izgalmas kísérletről szóló történet alább, a .pdf -ben olvasható, benne több video linkkel, de a legszebb mozi a sikeres CW qso létrejötte:
Ez egy régebbi hires QRP - QRPp kitelepülés volt
http://qrpme.com/old/Rexpedition2009-redux.pdf
AA1MY Seab 16 évet várt erre a QSO -ra,
saját készitésű 5 Wattos CW adó 160m -re sárkány-antennával.
Az egyik segitő a háttérben AA1TJ qrp legenda.
AA1TJ munkássága:
https://web.archive.org/web/20110619022239/http://aa1tj.com/radio.html
W7ZOI Wes Hayward rövid visszaemlékezése.
Az oldal vége felé, a 40m QRP rig fotó alatt,
a 35 mA (!) vevő-áramfelvételű rádió kapcs.rajza (kék "HERE")
http://w7zoi.net/stroke7_2010/port67.html
Egy QSO a "mesterrel", mint egy mesefilm:
W7ZOI és W1FB legismertebb közös munkája a "Homebrewer's Bible 1986",
Solid State Design for the Radio Amateur-1986 ,lapozható pdf
https://archive.org/details/SolidStateDesignForTheRadioAmateur1986/page/n5
Tnx HA5AOE